Emu-invázió vs. Ausztrál veterán földművesek
1932, Ausztrália
Az első világháborút túlélt veteránok földeket kaptak az államtól Campion környékén, hogy gazdálkodjanak és búzát termesszenek.
Az állam ezt támogatta, slussz-passz. Csakhogy a talpuk alatt – amit az izzadságukon is érezni lehetett – már ott dübörgött a nagy gazdasági világválság. Persze nem hiányzott még a hátuk közepére sem (hiszen a szegény embert még az ág is húzza).
Húszezer tollas emu, akik valóságos oázisra leltek a termőföldjeiken. Felzabálták a teljes termést, és lerombolták a fából eszkábált kerítéseket, utat nyitva az éles szemfogú rágcsálóknak is.
A földműves veteránok a védelmi minisztériumba szaladtak a panaszukkal, egyenesen Sir George Pearce-hez, aki félvállról – és valószínűleg egy gúnyos mosoly kíséretében – hősiesen kiküldte a búzakanibálokra a maga kétszemélyes hadseregét: Meredith őrnagy vezetésével két katonát, két automata Lewis géppuskával és 10 000 lőszerrel.
A tollas harcosok azonban váratlan gerillataktikát alkalmaztak: amint közéjük lőttek, rögtön kis csoportokra oszlottak, majd szerte-szét szaladtak.
A teherkocsikra szerelt géppuskák a rázkódástól állandóan elakadtak, a madarak pedig egyszerűen túl gyorsak voltak.
Hetekig tartó csatározás után a hadsereg kitűzte a fehér zászlót, és elrendelte a visszavonulást.
Meredith őrnagy elismerte a vereséget, és kijelentette, hogy az emuk úgy bírják a golyót, mint a tankok.
986 „emu-tank” megölésére 9860 golyót lőttek ki, ami nagyjából 10 lövés/emu.
Az emuk maradtak, a veterán földművesek pedig elköltöztek.
Mi a tanulság? Soha ne kezdj ki egy emuval – főleg, ha több ezren vannak!
A krumplitolvaj koca
1846 (és 1859), San Juan-sziget
A brit Charles Griffin disznója éhes lett: ledózerolta Lyman Cutlar amerikai telepes szomszédja kerítését, a földjéből pedig feltúrta a burgonyáját, amit jóízűen megzabált. A lopáson kapott fekete malacot a gazda dühében puskájával meggyilkolta.
A jószág telhetetlen éhsége és előre kitervelt lopásának gyanúja miatt csaknem kitört egy globális háború.
Nézzük az előzményeket!
A jenkik és a britek 1846-ban aláírtak egy határszerződést. Ahogy általában szokás, a térképészek egyetlen tollvonással, a „fő tengeri csatorna közepén” húzták meg a határvonalat. Csakhogy két fő csatorna is volt, így mindkét fél a magáénak érezte a földdarabot. A szigeten amerikai telepesek és a brit Hudson’s Bay Company emberei éltek egymás mellett – mint kiderült, nagyon törékeny békében.
De térjünk vissza a bűntényre!
Cutlar, az amcsi farmer 10 dollár kártérítéssel akarta kiszúrni a brit Griffin szemét. Ő azonban – vörös fejjel, nyakán dudorodó erekkel az idegtől – nevetségesnek tartotta ezt a zsebpénzt, mivel állítása szerint a kocája legalább 100 dollárt ért. Erre Cutlar a földre köpve a fejéhez vágta: de hisz az ő krumpliját zabálta, csak azért hízott meg! Griffin mellesleg tizedes volt. Az angolok elkezdtek börtönnel fenyegetőzni, így a rafinált Cutlar a jenki hadsereg segítségét kérte.
Pickett kapitány irányításával 66 amerikai katona érkezett, mire válaszul a britek 3 hadihajót küldtek.
Addig gyűlt a had mindkét oldalról, amíg a végén 461 amerikai katona találta szembe magát 5 brit csatahajóval, 70 ágyúval és 2140 emberrel.
Hetekig csak öltögették a nyelvüket, mutogattak és csúfolódtak, mivel mindkét oldal azt a parancsot kapta, hogy várja meg, míg a másik lendül támadásba. Tülkön ülve vártak egyetlen aprócska balesetre vagy hibás mozdulatra.
Mígnem eljutott a hír Londonba és Washingtonba, ahol a két kormányfő kidülledt szemekkel olvasta, mi történt. Gyorsan visszahívták a seregeiket, és kiegyeztek a közös megszállásban. A majdnem-háborúban az egyedüli áldozat a krumplitolvaj sertés maradt.
Mi a tanulság? Tartsd magad távol az ellenségeidtől – főleg, ha a szomszédjaid! Építs kőfalat! Jobb a békesség.
Az eb-adta háború
Petrics (görög–bolgár határ), 1925
Az első világháború és a Balkán-háborúk öröksége miatt idegrángató volt a hangulat a határvonalon, Petrics közelében. A bolgárok és a görögök a puskájuk ravaszán tartott ujjakkal méregették az ellenfelet.
Míg egy őszi, októberi napon Bodri (hívjuk most így, mivel az igazi neve a történelem homályába veszett) megjelent: lógó, lihegő nyelvvel, bundás testével átkelt azon a minden szempár által árgussan figyelt határvonalon.
Gazdája, a görög határőr utánaeredt, hogy visszatérítse a helyes útra. A bolgár katonák sem teketóriáztak sokat: lelőtték a határőrt. Na, most John Wick kacsintana egyet, hisz ha háború, hát legyen egy kutya miatt! Csakhogy Bodri ebben az esetben életben maradt.
A görögök megpróbálták kimenteni lelőtt bajtársukat, így átszaladtak a határvonalon. Golyók repkedtek a nagy durranásokat követve. Theodoros Pangalos görög diktátor 48 órás ultimátumot adott, majd hadat üzent.
A görögök megszállták Petrics városát, és tüzérségi tűz alá vették a környéket.
A diktátor azonban nem folytathatta sokáig a bosszúját: a Nemzetek Szövetsége közbelépett, és azonnali fegyverletételt követelt. A görögöket visszavonulásra, valamint – nagy duzzogva – 45 000 font kártérítés megfizetésére kötelezték.
Az incidensben több mint 50 ember vesztette életét, Bodri pedig boldogan szaladgált tovább a bolgár–görög utakon.
Tanulság? Ha nem kívánatos határ közelében vagy, használj pórázt, vagy egyszerűen csak ne járj arra felé egy pajkos kutyával!
P. J. Darrow
Linkek:
https://www.britannica.com/topic/Emu-War
https://www.nps.gov/sajh/learn/historyculture/the-pig-war.htm?hl=en-US
