Dörzsöljük a kezünket, és várjuk, hogy belenyomorodjunk abba, ami a szájpadlásunknak örömet okoz. Vagy talán mégsem?!A mostani magyar valóságtól kissé viszolygom: diktatórikus cirkuszi mutatvány, ahol mindenkinek igaza van, de csak attól függően, hogy a többség mit gondol – vagy talán attól, ki a nevetségesebb, ki a menőbb. Az utálat az, ami összeköt. Bitoroljuk a sértődöttségünket, találjuk meg, kit gyűlölhetünk!
„Bosszú: megtorlás, szankció, leszámolás, revans, bosszúállás, elégtétel, retorzió, bosszúvágy, trucc, dac, bosszantás, visszavágás, reváns. [ú v. u] főnév -t, -ja, (régies, tájszó) boszú (többes számban ritka) – Szándékos, önhatalmú, néha kegyetlen megtorlás <valamely elszenvedett v. vélt sérelemért, bántalomért, méltatlanságért>.”
Megéri az egész életünket vagy csak egy részét arra pazarolni, hogy elhozzuk a mi kis retorzióinkat?
A vágy, mibe belenyomorodunk: véres szemekkel vágtatva, a sértettségünket láncon magunk mögött húzva. Bízva abban, hogy a másik is belegebed.
Majd azt gondoljuk, eljön a várva várt tündérmesei happy end. Nem fog! Csupán az üresség marad, amit az eufória és a toxinok egy ideig doppingolnak az amygdaládban (az agyadban az a rész, ami az érzelmekért felelős).
Majd vége. Pont.
A lehetőség:
- Keresel egy másik bűnöst. Akit folyamatosan hibáztathatsz a frusztráltságod miatt, vagy csak a legrosszabb haszonlesésből. (Ez az árulók műfaja, erről majd később).
- Tükörbe nézel, és belátod a saját gyengeségedet. Ami ritka tehetség, mivel belül látni fogod, hogy mégsem volt az a bosszú olyan szaftos, mint remélted – majd ha ez az utóbbi sikerül, jönnek a kétségek
Aki nem néz szemben arcképével, annak marad az örökös gyűlölet, a haszonlesés és a további áldozati pózban merevedés, míg el nem telik az élete.
A gyűlölködés az, ami összetart egy ilyen réteget.
Erről az alábbi cikkben olvashattok :
A GYŰLŐLET, AMI MINKET EGYBEKÖT
De ez meddig folytatható? Mi lesz, ha mégsem történik meg az elszámoltatás? Marad a kielégítetlen megvetés.
Ahogy a japán közmondás is tartja:
Matsu wo horaba anagachi futatsu – Ha sírt ásol valakinek, kettőt áss
– az elsőt magadnak.
Elmélkedő gondolatként Friedrich Nietzsche Így szólt Zarathustra című könyvéből:
„Mert az ember megszabadulása a bosszútól: ez számomra a híd a legfőbb reményhez és a szivárvány a hosszú viharok után. De a tarantulák természetesen mást akarnak. Azt nevezzük igazságosságnak, ha a világ megtelik a mi bosszúnk viharaival – így beszélnek egymás között. »Bosszút állunk mindazokon, akik nem olyanok, mint mi, és gyalázatot szórunk rájuk« – ezt fogadják a tarantula-szívek. És »az igazságosság iránti akarat« – ez maga lesz ezentúl a mi nevünk a hatalomért; mindazok ellen, akiknek hatalmuk van, feladjuk a mi kiáltásunkat! Az egyenlőség e prédikátorai! Az impotens zsarnoki őrület kiált így belőletek az egyenlőségért: a legtitkosabb zsarnoki vágyaitok álcázzák magukat az erény szavaiba! Ápolt elbizakodottság, elfojtott irigység, talán az apáitok irigysége: belőletek tör ki lángként és az őrület bosszújaként.”
Mi ragad az elménkre és a történelmünkre? A fóbiások bosszúsága, kik felfalnak mindent – még saját magukat is, a saját nyomorult valótlanságukban. – P.J.D.
